A következő írások az én emlékeim, nézeteim és minden amit tudok az eseményekről. Késöbbi fejlemények nem kizárhatóak.
Emlékek:
Rengetek ismerősöm ment el a Nyugati pályudvaron rendezett Noise Night Life partira. 10 fele be is mentünk és egész jó bulinak tűnt, bár már akkor is kirázott a hideg néhány embertől. Barátnőmmel voltam, késöbb rosszúl lett és rá vigyáztam. Rengetegen voltak, főleg a lépcsőkön. Néhány haverom szólt, hogy lekéseltek valakit, majd kaptam egyik barátomtól egy sms-t:
“Húzzatok el, nagyon nagy para van és ez nem vicc!!!!! “
Erre képes voltam visszaírni, hogy még maradunk. Mi nem voltunk ott ahol kitört a pánik, ahol késeltek, én csak a barátnőmre vigyáztam és mellete ültem, nem éreztük a balhé komolyságát.Nem sokkal késöbb a biztonsági őrök elkezdtek minket kifelé tolni és egész korrekt módon ki is jutottunk. Hívtak, hogy a mekinél találkozzunk, mikor Janó barátom mondta, hogy Kingát most élesztik újra és tiszta vér. Nem hittem el és próbáltam nyugodt maradni. Késöbb kaptuk a hírt, hogy Kinga és Emese feltehetőleg meghalt és , hogy nagyon sok sérült van. Barátnőmmel és Janóval hazafelé indultunk, mikor az anyja hívta, hogy a rendörségtől tudja, hogy Kinga és Emese is meghalt. Képtelenek voltunk felfogni. Mindkét lány kedves barátnőnk volt és elképzelhetetlenül aranyosak. 1 hete találkoztam mindkettőjükkel és még vidáman mosolyogtak, most meg látom a képeket, ahogy szemeteszsákban hevernek. Hazaértem barátnőmmel és reggelre már mindenki erről beszélt és mindenki mást mondott…
Igazság:
A Média maximálisan próbálja eltussolni a tényeket, miszerint több cigány lekéselt 2 srácot és egy lányt. Többen látták a történteket egészen közelről és mindenki aki részese volt e tragédiának tudja az igazat. A cigányok elővették késeiket ezzel fenyegetve a közönség egy részét. Egy srácot combon egy másikat karon szúrtak. Kingáék rohantak kifelé, mikor hasba szúrták és felkiálltott. A pánik kitört, mindenki próbált kijutni. Emese segíteni akart , de elesett és agyontaposták. Késöbb nem sikerült őket újraéleszteni.Emese és Kinga évek óta legjobb barátnők voltak és most együtt haltak meg. A harmadik lány neve eddig homályos volt, de most kiderült.
A 3 lány teljes neve: Csikós Emese, Kadosa Kinga, Répászky Rita. Késöbb kiderült, hogy egy srác is meghalt.
Állítólag volt egy verekedés , mely felett a biztonsági őrök fejet hajtottak és volt akit megvertek. Az épületnek lejárt az engedélye és 300 helyett 3 ezren voltak benn. Semmi motozás , semmi biztonság. Tele cigányokkal és drogosokkal.Kecskés Tamás a Noise szervezője az eset után elmenekült, ám késöbb elkapták. A helyet felhetetőleg bezárják.
Vélemény:
Számomra hányinger gerjesztő és felfoghatatlan, hogy a Média képes ennyire letagadni ami történt . Egyáltalán , hogy történhetett ilyen? 3 ezer ember egy 300 személyre engedélyezett helyen és, hogy lehet az, hogy pont a 2 legaranyosabb és legártatlanabb lány hunyt el?
Imádtam őket és igen én kimondom: Undorító ez az ország és undorító, hogy ez a kisebbségi faj azt csinál amit akar! Remélem minél hamarabb felfedik az igazat , bár a lényegen nem változtat, miszerint Kingáékat már nem lehet visszahozni. A másik zavaró dolog számomra, hogy épp elég, hogy még most sem tudom felfogni, hogy mi történt, de minden percben, mindenki erről beszél.
Voltam gyertyát gyújtani és az egyetlen dolog ami ezen pillanatokban pozitív tudat számomra, hogy Kingáék már egy szebb helyen vannak…Hamarosan találkozunk, igérem! Szeretlek titeket!!!!
Nyugodjatok békében!
1. te ott sem voltál, azaz nem láttad a saját szemeddel, hogy ki kit szúrt le és nem tudhatod biztosan mi az igazság
2. ha állításod szerint több ember látta a késelést közvetlen közelről, akkor miért nem fáradnak be a rendőrségre és tesznek tanúvallomást? érdemes ezen elgondolkodni…
több haverom is szemtanúja volt és volt aki beisment. elfogadták vallomásukat és csak ennyit tudok.pár barátom rátalált tegnap egy késre,már a hírekben is volt. a saját szememmel nem láttam, ezért is írtam, hogy ezek az én élményeim véleményeim és olyan információk melyekről rengetegen írnak elég hitelesen és több rendör is alátámasztotta. azt ,hogy a tv-ben miket mondanak az kicsit más téma.
Részvétem a gyászoló családnak, és barátoknak.
Kedves Író!
Ha a történet így igaz,hol van a fiú áldozat családja,akiknek tudniuk kellene,ha a fiúk meghalt?És a másik 2 megkéselt fiú? Miért hallgatnak? És a többi sérült?
Azt értem,hogy az egyéb tanúk azért nem mennek tanúskodni,mert többsége kis korú,nem akarnak a rendőrségi cirkuszba beszállni,azt hiszem én sem engedném a fiamat,aki 16 éves,és hívták a buliba.Szerencsére nem ment,de osztálytársa,barátai voltak,innen azért van nekem is verzióm.
Én hiszem,hogy a történet nem annyi,amennyit a média mond,de azt gondolom,hogy ez meg már több,mint a valóság.
kedves kommentelő!
Neked is csak annyit tudok válaszolni, hogy több szemtanúja volt egy lány lekéselésének és több annak, hogy az egész pánik egy srác combonszúrásából indult. több haverom volt benn a rendörségen ahol aláírták, hogy volt késelés. rengetegen írnak a neten élményeikről, ez az én verzióm. szerintem nincs eltúlozva, nincs kitalálva, egyszerűen csak nincs 100%-os bizonyíték az esemnyekről. az, hogy késelés is volt az viszont biztos. a fiúról semmit sem tudok, de sokan leírták, hogy belehalt sérüléseibe . tudtomal eddig még a 3.lány neve sem volt biztos, ahogy az egész tragédia sem. ennyit tudok segíteni.
Igazán szép mesét kreáltál gratulálok. Felérsz Andersennel. nem értem hogy ha tele volt cigányokkal a hely mikor mutatják a tömeget miért nem látható egy se…. az összes ember olyan történeteket talál ki hogy mindenkinek csak az ismerőse látta a dolgokat eléggé furcsa
nem! ezt nem találtam ki. tudod, vannak barátaim kik sokkos állapotban vannak attól amiket láttak és vannak olyanok ( nem is kevesen) kik neten osztják meg élményeiket, melyből egyik egy úgynevezett spiller dóri, ki leírta h kingáékal volt végig és , hogy mitörtént. én nem kreálok meséket,csak véleményezek és mondom amit tudok.semmi sem biztos és ezt leis írtam. talán ha a média nem hazudozna könnyebb lenne minden.
Szerintem örülhetnétek,hogy van pár ember,aki leírtja az élményeit és amiket tud az esetről…Legalább így megtudtok valamit az igazságról is és nem csak a média hazugságait kell hallgatnotok,akik eltusolják az igazságot…
köszi
valószínű hogy tegnap a családja is hazudott a Kingának… perszeeee
a család miért hazudna? szüleiről nem tudok semmit, mármint a véleményükről. nem is írtam a blogomba erről semmit.Feltehetőleg a család tudja az igazat, de az emberekkel mindenki elött nem fogják közölni,mert nem lehet
A Történetet egész hihetően leírtad, azzal az egy orbitális hibával, hogy Kecskés Tamás NEM menekült sehova, maradt a helyszínen…
Az rtl hiradó csak 1 dologra volt jó, közzétették a fotót tegnap, amiben a Tomit “pakolják be” a rendőrkocsiba…
Részvétem.
lehet cinikusnak fog tűnni amit írok: Bocsáss meg!
szerintem eléggé tényként közlik h elmenekült és elfogták. ha nem is , attól még egy primitív ember, kinek sok a pénze. ennyi. és köszi
A Kingáékal mentél?? Ismerted őket??
Szegények. :’( Bár nem ismerem őket de sajnálom hogí így történt…
szia..barátnőim voltak, de én pár haverommal és a barátnőmmel mentem, majd barátnőmre vigyáztam.
Én is kicsit túlzásnak érzem ezt e bejegyzésedet. Nem kételkedem abban, hogy igazat mondasz, vagy legalábbis te azt gondolod, de egyetértek azzal, hogy elég hihetetlen, hogy a képeken nulla cigány látható, míg a te bejegyzésed szerint “több cigány” megkéselt egy fiút. Nem hiszem, hogy a médiának bármiféle érdeke is fűződne ahhoz, hogy eltitkoljon ilyen információkat, hiszen akkor legalább lehetne magyarázatot adni az egész tragédiára. És az olyan kommenteket (nem itt) is elég nagy humbugnak gondolom, akik a lányokon, több tíz centis szúrásnyomokat láttak volna.
Én azt gondolom, hogy egy ekkora tömeg bármikor okozhat ilyen, és ehhez hasonló tragédiákat. Nem kell ehhez késelés, vagy bármi más ok.
Nem szabadna bűnbakokat keresni, jelen esetben a cigányok személyében, amikor konkrétan tudjuk ki a felelős ezért a borzalomért. Az, aki háromszáz helyre eladott háromezer jegyet. Nincs az a büntetés, ami megfelelő arányban lenne a bűnével.
Mindemellett jó végre olyan élményeit olvasni, aki legalább a helyszínen volt, nem pedig Facebook-os oldalakról szedi az adatait és tényként hangoztatja azokat. De azért te is vigyázz a gyanusítgatással. Amíg nem tudod, hogy cigányok késeltek-e, na használd a cigány szót a bűnöző, és gyilkos szinonímájaként. Mert nem az.
érthető az írásod, de én a facebook oldalamon(felthehetőleg nem vagy az ismerősöm) is hangoztattam, hogy örülök h ennyien olvasták e bejegyzésemet és , hogy sokan dicsérik, de az információim bizonyos részei nem 100%-osak. egszeryűen nem lehetnek azok még a rendörség teljes tagsága és a média felnem fedi a tényeket. Mint azt már leírtam épp elegen láttak késeléseket, nem egyet. Ebbe nem akarok belemenni, ne is kérd tőlem, mert tényleg a megőrülés szélén állok. Rengeteg vallomást olvastam és több ismerősöm is ment már el vallomást tenni. Egyébként már a parti elött balhék volta a cigányokkal és egyértelműen állítják az ott lévők is h néhány cigány ( a 3 ezer emberből,náhány, emelett 4 emeletes volt az épület!) elővette a kését és megszúrtak egy srácot combon. haverom meg látta ahogy egy szőke lányt is hason szúrnak majv véres hassal viszik ki. Légyszíves ne kérdőjelezzétek meg , hogy igazam van e. senki sem tudja a teljes valóságot, de vannak tényeg.miszerin cigányok késeltek és 3 lány meghalt. Emellet tegnap találtak egy vérest kést a helyszinelők. A média azért tagad, mert senki sem szeretne egy eddig még sohasem látott rasszizmust és ebből kifolyólag háborút látni itthon. Annyi lesz a vége, hogy késelés és agyontaposás(mind2igaz) ,de azt nem fogjág hangoztatni h cigányok. Túl sok szemtanú volt és túl sok kapcsolatom van. Én elsősban nem a szaros facebook írások által okoskodom. köszönöm!
lenne egy kérdésem. és nem téged hibáztatlak ezzel kapcsolatban csak ez merül fel bennem ha állítólag 6 cigány volt ott nem hiszem el h ekkora tömeg nem tudott volna mit csinálni velük. ha a tömegnek ekkora ereje volt valamit tehettek volna ellenük
jajj, ennyire ne legyünk naivak. a legtöbb ember megrémül és bepánikol ha vki rátámad vagy a közelében levőre. ez most is így volt. barátok segítettek egymásnak, de a legtöbben csak futottak kifelé. Volt , hogy egy srác verekedett egy másikkal és a biztonságiak elmentek mellettük, sőt egyik haveromat egy rendőr ütötte agyon a gumibotjával, mondván takarodjon az útjából , pedig a srác csak annyit akart, hogy kinga felfog e épülni.
linkeld be légyszi amit a spiller dori irt a szombat esti tragédiárol
http://nehazudj.wordpress.com/2011/01/18/11/
itt is van, csak itt seres krisztián idézi az írását.
Tényként közlik azt is, hogy nem volt késelés…
És nem ő tehet arról, hogy a hely tulajdonosa akinek biztosítania KELLETT VOLNA a beléptetést, a biztonságot, egy gyökér, és ezért haltak meg többen…
[...] http://domsleepless.wordpress.com/2011/01/17/… A Média maximálisan próbálja eltussolni a tényeket, miszerint több cigány lekéselt 2 [...]
Én Szerintem nagyon is tökéletesen le van írva és nagyon jó!! Gratulálok annak aki irta!! És Őszinte Részvétem!!
Szegények!! R.I.P
köszönöm!Nyugodjanak békében!
[...] A Noise Night Life tragédia:Emlékek,vélemények, Igazság A következő írások az én emlékeim, nézeteim és minden amit tudok az eseményekről. Késöbbi fejlemények nem [...] [...]
Félreértetted. Épp ezt próbáltam elkerülni, hogy azt gondold megkérdőjelezem, amit mondassz. Ezek szerint nem sikerült.
Én csupán annyit mondtam, hogy ne használd a cigány szót a bűnözőre. Hiszen ha mondjuk három zsámbéki késelte volna meg azt a fiút (mint mondtam, nem állítom, hogy nem volt késelés!!!), akkor jogosan lenne mindenki kiakadva, ha onnantól kezdve kerek-perec kijelentenénk, hogy minden zsámbéki késelő, és bármikor felmerülne hasonló eset, anélkül, hogy személyesen látta volna bárki, már azt mondanánk, “zsámbékiak késeltek”.
Én elhiszem, hogy országon átívelő kapcsolataid vannak, akik mind személyesen ott voltak, ezért is nem mondom, hogy nem mondassz igazat, de mindaddig, míg TE nem láttál valami, légyszíves ne cigányozz. Mert enyni erőve mondhatom, hogy te meg alaptalanul dobálózól a szavakkal, úgy, hogy ott sem voltál, a barátaidtól hallottad, fórumokról szedted, stb. Vigyázz az általánosítással!
Mégegyszer mondom, nem kérdőjelezem meg, hogy a haverjaid láttak egy késelést, de ne cigányozz. Ha teszem azt kimész Nyugat-Európába dolgozni egyszer, te leszel a legjobban felháborodva, ha nem kapsz meg egy munkát, mert kelet-európai vagy. Midnezt azért, mert az ottaniaknak volt pár negatív élményük néhány magyarral. Akarod ezt? Ha nem, akkor te se általánosíts egy egész népcsoportot, néhány rosszéletű tag miatt. Nem fair.
Az írásod maradék részével semmi gondom nincsen, jól írsz, és igenis szép gondolat, hogy megemlékezel a lányokról.
értelek és egyébként igazad van. annyit “kötnék” csak bele, hogy több cigányban bíztam már meg és vagy átvertek,loptak vagy késeltek. de többnyire egyetértek a komenteddel és örülök ha tetszik.
“Ismerősöm párja fogta a lány kezét,mikor a mögötte álló cigány srác beledöfte a kést az oldalába.A sok hülye meg elhiszi,hogy nem történt késelés.Persze ezt mondják,mert el akarják tusolni a dolgot,még a végén rossz fényt vet ez a cigányokra.Ismét.. Szegénykék. Dühítő az egész,és a média is azt mondja,hogy nem történt késelés,hihetetlen.Én hiába pofázok,az én szavaim nem sokat érnek,hiába is igazak,a rendőrségnek és a médiának kéne ezt leközölni.”
Mellesleg én is azt hallottam, hogy valóban késelés történt, számomra hihető forrásból, de persze ezt közel sem merem kijelenteni.
Igazából feleslegesen vitatkozunk, mert ez mit sem változtat a tényen, hogy három lány meghalt, emberi mulasztás miatt. Nem mentem el gyertyát gyújtani, mert nem tudtam eldönteni, hogy nem tűnhet-e úgy, mint “katasztrófaturizmus”, és semmiképpen nem akartam ezt a látszatot kelteni. Azóta már ezerszer megbántam, és a legteljesebb mértékben egyetértek azzal, hogy a normális szórakozóhelyek bezártak pár napra. Ez az időszak nem a bulizásról szól.
Ez a “fórum” sem arra való, hogy én kifejtsem a nézeteimet a rasszizmusról, sokkal inkább a megemlékezésről.
ígyvan és kérlek olvasd el legújabb bejegyzésemet is, mely az utolsó ezzel a témával kapcsolatban. Ha azoknak is nehéz kik nem voltak ott, vagy ott voltak ,de nem történt semmi ismerősükkel akkor kérlek egy pecre legalább értsétek meg az én helyzetemet. Leírtam a véleményemet,emlékeimet és amit tudok. ez a maximum amire képes vagyok és teljes erőbedobással azon vagyok , hogy felfogjam azt ami történt és egy picit is jobb hangulatom legyen.
most olvastam a noklapjan az egyik aldozat edesapjanak a nyilatkozatat …szerinte semmi keseles nem tortent …o miert hazudna ez ugyben ?
latta tenyleg valaki a vert folyni ? ovodas koromban estem egy jo nagyot az ovoda udvaran . mivel az ovonenik nem voltak ott es en meg nem voltam tobb napig magamnal – igy a gyerekek elmondasa alapjan kellett volna megallapitani , hogy mi tortent . mindenik gyermek ugy nyilatkozott – hogy meghaltam es folyt a verem … egy csepp verem nem folyt pedig ki — most ezt azert irom le , hogy ertsetek , az emberek a halalhoz , seruleshez onkentelenul hozzakapcsoljak a ver latvanyat …iszonyu tragedia .. es ha mar a ciganyozasnal tartunk – nem hiszem , hogy par cigany bemenne tobbezer nem cigany koze keselni partizan modra -ahonnan ki sem tudnanak jonni egykonnyen . szerintem ok csoportosan batrak – ilyen tulerovel szemben nem mertek volna semmit sem tenni …
ez az en elmeletem …
én értelek, de túl sok illetővel(többen hozzámközeliekkel) beszéltem kik látták az esetet vagy éppen az illetőknek a haverjuk. késelés biztosan volt, ezt nyugodtan állíthatom. cigányok is voltak,nem sokan de épp elegen h egy kisebb tömegben elővegyék a kést és pánikot keltsenek vele. olvasd elaz újabb bejegyzésemet erről, ahol egyébként leírom h ez ügyben talán sosem lesz teljes igazság..
elolvastam mar . azt sem vitatom , hogy vannak/voltak cigany rendzavarok . de en most ,mint kivulallo – teljesen partatlan ember probalok szempontokat adni ahhoz – hogy mi tortenthetett . Az ember tavolrol talan maskent objektivebben lat dolgokat …
1. ha volt a keseles ,akkor volt ver is ver a tomegnyomorban …sok emberen rajta maradhatott a vernyom – elo azokkal a ruhakkal -egy dns tesztel konnyen bizonyithatoa keseles tenye
2.ha tomegnyomor volt -akkor a keselo ,hogy tudott elmenekulni , hogy hogy nem lincseltek meg
3 . ha a kormany el akarja tussolni az ujabb ciganyok okozta gyilkossagot ,akkor miert adnak kozre a hirekben elkepeszto ,kegyetlen gyilkossagokat , melyeket velhetoleg romak kovettek el .( a lomltalanitassal foglalkozo hettagu csalad ,ahol a csladfot elemernek hivtak , vagy a csecsemot harapdalo par)
szoval az allitolag megkeselt aldozat szulei nyilvanos temetest akarnak .. ha mar van lelkierejuk ehhez ,talan ahhoz is lesz ,barmilyen szornyu -de hogy halott gyermekuk hasat kitakarjak – hogy eloszlassanak minden ketelyt ….
bar szerintem ,akkor is lesznek majd ,akik lattak a hason a keseles nyomat… ilyen a tomegpszichozis ..
nincs ketelyem affelol, hogy a teljes igazsagot sosem tudjuk meg … biztos sok ketes ugy folyik egy ilyen szorakozo helyen … szerelemfeltes , rivalizalas ,drogugyleteket ,prostuticio … barmi tortenhetett …egyebkent vagy pluszban …
Nem biztos, hogy igazam van, és nem is akarok belefolyni ebbe az egészbe, csak megpróbálom az objektív látásmódod 3 pontját a saját gondolkodásomra kivetíteni, és akárhogy nézem, igaz amit mondasz, de vannak apróságok:
1, a vérnyom, és bizony az ilyemi megtörténhet, képzeld magad annak a fiunak/lánynak a helyébe magadat, aki észreveszi magán az elhunyt lány vérét:valószínűleg igen gyorsan rájön, hogy kinek a vére…ezután nem hiszem, hogy az az első gondolata, hogy:”Áh igen, ez bizonyíték, beteszem egy tescos szatyorba és elviszem a rendőrségre”
Sokkal inkább -egy ilyen tragédia után akár sokkos állapotban- minél előbb meg akar szabadulni egy ilyen nyomasztó emlék maradékától…persze teszük hozzá, hogy ez az egés csak spekuláció, hiszen akár az is megtörténhet, hogy a póló/pulóvertulajdonosa észre sem veszi a foltot…
2 erre csak azt tudom mondani, hogy az emberben bizony van egy túlélési ösztön, ami azt mondja:”nem, nem fogok feltartani egy bökővel hadonászó embert, hiszen már így is többen pórul jártak, akik még csak fel sem tartották”
3 itt sem nyújthatok számodra konkrétabb megfogalmazást, minthogy: a kormány, a média, a rendőrség, és egyéb…ezek olyan dolgok, amik -semmiképpen sem erkölcsileg, de hatalmilag- az egyén felett állnak, így ha nem vagy úgymond az örvényben, akkor nem láthatod közelről, hogy mi zajlik benne, azonban ha a biztonságos távból szemlélődsz, akkor túl homályosan látsz
Természetesen ez is csak egy vélemény…
aCsikós Emesének, Kadosa Kingának, Révánszki Ritának:
Egy ilyen történetnek nincs vége. Nincs vége, mivel az emlékezés örök. Eleje sincs, mivel immár csak a benneteket ismerők és szeretők emlékeiben élhettek tovább, az emlékezés pedig örök lévén végtelen, vagyis eleje sincs. Ez immár egy végtelen történet.
Végtelen, mint az a szeretet, ami körülvett benneteket, ameddig éltetek és
immár végtelen azoknak a lelkében, akik életében szörnyű és pótolhatatlan űr
maradt utánatok. Hálát adok az Istennek, hogy egyikőtöket sem volt
“szerencsém” ismerni, különben nem is tudom…
Hogy is reagálhat az ember egy ilyen dologra? Írjam ki magamból az
indulatokat? Megpróbáltam, de bennem maradtak. Írjam ki magamból az
érzéseket? Meg sem próbálom, úgy is bennem maradnak! Egy dolgot tehet
ilyenkor az ember és ez ebben a helyzetben nem szégyen, olyanok szavait
veszi kölcsön, akik nála jobban letudták írni, mit jelent egy ilyen
veszteség. Nem, mintha bárkit is vígasztalnának a szavak, az ostoba, puszta
szavak, melyek nem alkalmasak arra, hogy betöltsék azon beláthatatlan és
eleddig el sem képzelhető hiányt, ami egy józan emberi értelem számára
átláthatatlan és értelmezhetetlen, amit magatok után hagytatok, de azért,
mivel az ember, jelen esetben én nem találtam jobb formáját annak, hogy
kifejezzem azt, ami pillanatnyilag bennem munkál. A dühöt talán sikerüllt. A
döbbenet, a visszamaradottakkal való mérhetetlen együttérzés, az a fájdalom,
amit magatok után hagytatok, viszont egy kívülállónak átérezhetetlen és én
nem is szeretném átérezni. Egy ilyen helyzetben mindenki másként reagál.
Van, akinek a keze ösztönösen ökölbe szorul, vannak, akik képesek keresztet
vetni és megbocsálytani. Én nem vagyok képes! Hiszem és vallom azon régi
törvényt, miszerint az áldozat vérét csak a gyilkosok vére
mosshatja le. Következzenek azok a szavak, melyeket nálam erre egy
alkalmasabb ember vetett papírra s amelyek sajnos immár arra hivatotttak, hogy 3 ártatlanul meggyilkolt magyar lánynak a sírjára örök mementóul szavakból emeljen méltó síremléket:
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
“Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: “Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: “Nem volt… ”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Kosztolányi Dezső
(1935)
Nyugodjatok békében
ide írom le mindkettőtöknek a választ:
mindketőtöknek igaza van, de igenis voltak vérnyomok nem 1 emberen és kinga hasa is véres volt. többen látták az eseteket és a cigányok már az épület elött is balhéztak,de be engedték őket. a média nem teheti és nem is fogja felfedni a teljes igazságot. van, hogy az igazat csak egy bizonyos réteg tudja és leszarja h a világ mást hisz, mert mást mondanak nekik.Palotainak is úgy kellet játszani a parti közben , hogy tuda, hogy többen meghaltak mégis mondták neki, hogy játszon tovább, nyugtassa a népet. Sokan segítettek a sérülteknek, ám sokan tényleg csak menekülni akartak és léptek át a másikon. Egy késelőnek meg szerintem nem olyan nehéz elmenekülni, attól mert valakit megkéselsz vagy lelőssz nem fog az utadba álnni egyszerre 30 ember.
Én nem ismertem a lányokat, “szerencsére”, de nem éreztem katasztrófatúrizmusnak, ezért gyertyát és koszorút is vittem. És hiszem, hoy így, vagy úgy, de emögött is a cigányok vannak. Egy ilyen veszteség felfoghatatlan és feldolgozhatatlan. Nyugodjatok békében!
Na, és őszintén, ismerve az elmúlt évek eseményeit, meg a cigányok mentalitását, nem csodálom, hogy nem próbálták megállítani őket. Persze, hogy mást is leszúrjanak, ahogy szokták? Na és a Szadai, aki kihozta a Kingát? Egyszer arról beszélnek, hogy akkora volt a tömeg, hogy egyes embereknek perceken át a lába sem ért a földre, erre ő meg azt mondja, hogy mikor Kingát meglátta, rajta állt egy ember, akit lelökött róla. Hát ha olyan baromi szorosan álltak, hogy mozdulni sem lehetett, akkor egyfelől egyáltalán hogyan látta meg, másrészt meg ugyan hogyan és hová lökte le róla? Ha viszont letudta lökni, nyilván nem volt akkora, akkor pedig mi az, hogy rajta állt? És ha rajta állt és elfogadjuk, hogy nem volt késelés, akkor abba nem lehet belehalni, ha az embernek a mellkasára állnak? Akkor ezt az embert miért nem keresi a rendőrség? Ha én valakinek tartósan ráállok a mellkasára, sztem az minimun gyilkossági kísérlet, persze csak akkor, ha az illető már nem volt előtte is halott. Tőlem azt mondanak, amit akarnak, sztem késelés volt és kész!
volt késelés ez ígyvan. elolvastam minden szavadat és megértem és igazad van. de tegnap volt a temetés és épp elég volt számomra. nem akarok erről beszélni, a szülők is előre néznek amennyire csak lehet. a cigányok mindig mindent megusznak ez már cssak így van. a szervezőket meg kiengedték és nem fogják újra lecsukni. a noise partisorozat meg leállt és nem lesz több parti. rendes vagy ,hogy írtál de próbáld ne ezen törni a fejed.
Végleg bezár a West-Balkán? Nahát, nahát!
Tegnap olvashattuk a közleményt, miszerint a január 15-ödikei tragikus események okán végleg bezár a West-Balkán. Valóban? Nahát! Micsoda megnyugvás ez mindenkinek! És főként pedig milyen szép gesztus a nyilatkozattevők részéről, nem igaz? Nekem azért volna egy-két észrevételem.
Egy felől igen dicséretes és ritka dolog, mikor egy fölötte népszerű és anyagilag jól prosperáló cég pusztán azért zár be, mivel a tulajdonosokat megcsapta az együttérzés és nem akarják sérteni a visszamaradottak jó érzését. Így az után a további bevételektől immár ugyan elesnek, ám ezen ők, mint egy erkölcsi nagyságról tévén tanúbizonyságot, a Shakespeare-i katarzist is megszégyenítve hősiesen felülemelkednek. Ez derék!
Ám ez nekik nem lévén elég, még felelősség vállalásról is beszélnek. Teszik pedig mind ezt 5 nappal az után, hogy kiengedte őket a rendőrség. Vagyis 5 nap kellett, hogy elteljék ahhoz, hogy észrevegyék, hogy tulajdonképpen rájuk jött az együttérzés. 5 napon át nyilván nem azzal voltak elfoglalva, hogy egyeztessék a stratégiát, a szempontjukból a jövőben teendő legelőnyösebb tanúvallomásokat, hogy ezzel tudásuk és lehetőségeik szerint a minimumra csökkentsék az esetükben megállapítható személyes felelőséget. Erről nyilván szó sem volt. Akkor pedig mihez kellett 5 nap arra, hogy egy ilyen nyilatkozat megszülessék? Nyilván ahhoz, hogy ezen összebeszélések esetleg mégis csak megtörténjenek. Majd minek utána megtörténtek, abban a hitben, miszerint most már nyugodtan beszélhetnek személyes felelőség vállalásról, elvégre ők mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt a minimumra redukálják, tehát attól, hogy nagyvonalúan mintegy felajánlják, rosszabbul járni nem fognak, a megítélésükön azonban javíthatnának, úgy érezték, hogy amennyire tőlük telik, immár a rájuk nehezedő társadalmi ellenszenv tompításával is megpróbálkozhatnának. Ennek jegyében aztán mindenféle retorikai műfogás előkerülvén együttérzést, életfogytig tartó lelki leterheltséget, szükségszerinti felelősség vállalást, meg mit tudom én, hogy még mit emlegetnek. Véleményem szerint pedig az egész nem más, mint az együttérzés és hipotetikus felelősség vállalás ál köntösébe bújtatott bárgyú és átlátszó társadalmirenoméjavítási kísérlet. Nyilván lesznek majd olyanok, akik meghatódnak és így kiáltanak: „Hát igen, ez azért rendes tőlük!” Én ellenben nem tartozom közéjük. Az egész magas röptű nyilatkozatból legfeljebb a lelki tehertétellel kapcsolatos kitételnek tudok hitelt adni. Amennyiben nem elfajzott bűnöző elemekről van szó, ez végül is hihető. Ám hogy azért zárnának be végleg, mivel a hátramaradott családtagok és a jó érzésű társadalom gyászával ellentétes volna a további üzemeltetés? Még a végén az is kiderül, hogy csak is azért zárnak be, hogy az én jó érzésemet nehogy már valahogy megsértsék! És ugyan mi a garancia arra, hogy fenti, nagy ívű beszéd után mondjuk jövőre nem fognak ismét kinyitni? Ne hagyjátok magatokat hülyére venni, emberek!
Mint sötét felhot táltosok egén
Újabb fekete zászlót lenget most a szél
Ki a zászlót tartja sírod peremén
Igazságot, választ már rég nem remél
Üresség, fájdalom, bosszúvágy és gyász
Az áldozatok sírjánál értetlenül állsz
Ref.:
Hol az igazság? A porba hullva
Hol van a remény? A sárba tiporva
Hol van a jog, a tisztesség a törvény
Hány könny hulljon még a meggyilkoltakért?
Mért takarja napfény az özvegyi fátyolt?
Miért szemfedo búcsúzik szülo a lányától?
Hány sír mellett fogunk még tisztelegve állni?
Hány testvérünktol kell miattuk megválni?
Vagy eljön még talán a rend, az igazság,
S elnyeri megtorlását az összes gyilkosság.
Ref.:
Sírod felett esküszünk keseru haraggal :
Leszámolunk végre az átkozott terrorral.
Félholt gyilkosokra is lesújt majd a karunk.
Nem bánjuk ha a vérük befesti az arcunk
A három hant fölött egy fehér hajnal kép,
A gyoztes fényben lelked mindörökké él.
(zene: http://www.youtube.com/watch?v=aHXDtnAU8L8)
megérdemli a három lány -nyugodjanak békében-, hogy kiderüljön az igazság. én nagyon bízom benne, hogy ki is fog.. de majd meglátjuk, hogy lesz-e elég erőnk, bátorságunk, eszünk és akaratunk, hogy felfedjük a valóságot, hogy kiderítsük mi az, ami valójában történt – bármi is legyen az, és bárkik is legyenek a legfőbb felelősök.
“Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához az az, hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.” (Edmund Burke)
Tisztelet és Köszönet a blogírónak!
igaz beszéd! köszönöm a kommentet és a tiszteletet!:)